Észak-Korea kriptovalutákat lophat a krízis miatt

Egyes jelentések szerint Kim Jong Un észak-koreai államfő a hírhedt Lazarus csoporton keresztül hekkertámadásokat vihet véghez, hogy Bitcoint és egyéb digitális valutákat lopjanak világszerte. A hírek szerint ezzel az akcióval ellensúlyoznák a gazdasági károkat.


Beszámolók szerint az észak-koreai vezető, akinek nemrég halálhírét is keltették miután hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől, komoly támogatásokat nyújt az államhoz köthető hekkercsoportnak. A Lazarus csoport arról hírhedt, hogy rendkívül kifinomult számítógépes támadásokat hajt végre államok, vállalatok és magánszemélyek ellen. Módszereikkel jelentős összegekhez jutnak hozzá zsarolással, vagy kriptovaluták eltulajdonításával.

Illusztráció. Forrás: Cointelegraph


A nehezen beazonosítható és felfedhető csoportot néhány éve 570 millió dollár értékű kriptovaluta ellopásával vádolták meg, ezt a sztorit a Sony az Interjú című mozifilmben fel is dolgozta. Idén februárban egy kémprogram-támadást hoztak összefüggésbe a csoporttal, 2020. márciusban pedig az amerikai hatóságok ítéltek el két kínai állampolgárt, akiket a hekkercsoport tagjainak tartanak és kriptovaluták ellopásában vettek részt.


A tárolt kriptovaluták biztonságban tartása végett javasolt megbízható tőzsdén tartani a coinokat, vagy hardveres tárcamegoldásokat keresni.


(Cointelegraph, Mirror)


  • Facebook

Tudtad?

A becslések szerint már 100 millió ember birtokol Bitcoint a világon, és naponta 400 ezren használják a valutát. 

A pontos számokat az anonimitás miatt senki sem ismeri.

Idézet

A sikeres tőzsdei spekuláns egyesíti magában egy éles elméjű politikai elemző és egy tapasztalt tömegpszichológus erényeit.

 

André Kostolany

Kövess minket és kérdezz tőlünk a Facebookon!

© 2020 by Kriptolio.hu