top of page
JAG

Tovább szárnyalhat a Cardano (ADA)

A Cardano igencsak bullishnak bizonyul rövid távon vizsgálva, olyan árterületekre merészkedett újra, amelyeket eddig még csak ritkán láthatott. Piaci kapitalizációja akkorát robbant az utóbbi időben, hogy már a negyedik helyen található a kriptopénzek között, ha az összpiaci értéket vizsgáljuk.


A Cardano órás grafikonja

A grafikonon egy bullish flag alakzat rajzolódott ki, alacsonyabb időnézeten azonban egy medve divergenciára lehetünk figyelmesek.

A Cardano egy olyan digitális és fejlesztői platform, ahol az Ethereumhoz hasonlóan okosszerződések futtathatók majd. Az alkotói szerint erre a célra az Ethereum maga nem a legmegfelelőbb kialakítású, mivel nem úgy lett kódolva, hogy egyszerre tömegek használhassák, ez pedig meg is látszik a teljesítményén, és a hálózat is többször futott már problémákba. 

Ezek kijavítására jött létre a Cardano. A létrehozók egyike Charles Hoskinson, aki egyben az Ethereum egyik társalapítója is. Különlegessége a tudományosság: minden változtatás, fejlesztés, vagy új funkció akadémiai szakértők által kerül felülvizsgálásra, mielőtt élesben bevezetik. A Cardano fejlesztői úgy vélik, hogy a kriptopénzek számos hiányosságát ki tudják küszöbölni. Emellett a „blokkláncok internetét” is próbálják tető alá hozni, egy olyan protokollt, amely segítségével a blokkláncok közvetlenül tudnak kommunikálni egymással. 

Ha ezek sikerülnek, és a blokklánc-technológiát az üzleti világban is meg tudják honosítani, a Cardano biztos kiveszi majd a részét az elkövetkező évek kriptós eseményeiből.

Az ada fokozatos növekedést mutatott az utóbbi két hétben. A rali kulcsszintjei 3, 35, 45 és 55 dollárcenten voltak, az ada pedig mindegyiket áttörte. A hírek szerint a februári frissítés – különösen mivel a Mary frissítés sikeresen bevezetésre került a nyilvános tesztneten – elősegíti a DeFi fejlesztéseket, ez pedig izgalmas hír lehet az ada elfogadottsága szepmontjából, és segíthet az árfolyam felhajtásában.

Az előrejelzések szerint hosszú távon tovább folytatódhat a Cardano emelkedése, és akár 5 dollárt is elérhet az árfolyam a következő egy év során.

Ha Cardanot vásárolnál bankkártyával, itt teheted meg a legbiztonságosabb módon: így vásárolj biztonságosan kriptovalutát.



 

Comments


  • Facebook

Tudtad?

Nagyjából 25 millió dollármilliomos ember él a világon, miközben  összesen csak 21 millió darab bitcoin létezhet.

Idézet

Ne azt takarítsd meg, amit nem költöttél el, hanem költsd el azt, amit nem takarítottál meg.

Warren Buffett

binance_kriptolio4.jpg
bottom of page