Eladósodottságra hitel?
Miközben csütörtöki elemzésünkben megírtuk, hogy a világ minden fejlett országa a vírus okozta gazdasági világjárváncy ellen küzd, az IMF bejelentette, hogy őket már 80 ország megkereste azzal, hogy hitelre lenne szükségük.
Köztudott, hogy eladósodottság idején a kölcsönök felvétele rövidtávon ugyan elodázza, ugyanakkor hosszútávon csak növeli az adósságok mértékét, a kitettséget. Ennek ellenére a koronavírus járvány elleni küzdelem idején a Nemzetközi Valutaalap bejelentette, hogy őket már csaknem 80 ország megkereste segítségkéréssel.
Az IMF – amely intézmény főtevékenysége a mostanihoz hasonló gazdasági válságok, illetve országok kríziseinek megsegítése kamatért cserébe – bejelentette, hogy akár 1.000.000.000.000 dollár, azaz 330 ezer milliárd forint összegű kölcsönnel segítené a rászoruló országokat.
Emlékezetes, hogy a 2008-as gazdasági válság idején az akkori Gyurcsány Ferenc vezette szocialista kormány nevében Magyarország 20.000.000.000 dolláros IMF hitelt vett fel, amely rendkívüli mértékben eladósította az országot. A kölcsönt végül a második Orbán-kormány fizette vissza 2013-ban.
Comments