Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken. A befektetők attól tartanak, hogy a gazdaság a reméltnél lassabban heveri ki a koronavírus-járvány által okozott károkat, az aggodalmakat tovább tetézi az amerikai-kínai feszültségek fellángolása. Enyhén gyengült a forint.

Londonban az FTSE-100 mutató 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,02 százalékos mínuszban zárt, míg a frankfurti DAX-index 0,07 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,34 százalékkal, Madridban pedig 0,17 százalékkal emelkedett az irányadó mutató.     

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,01 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,11 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,02 százalékkal nőtt.     

Kiéleződhet Kína és az USA konfliktusa


Pekingben csütörtökön jelentették be, hogy új nemzetbiztonsági törvényt vezetnek be Hongkongban, a világ egyik pénzügyi központjában. Hongkongi demokráciapárti törvényhozók a város alaptörvényének durva megsértését látják az új törvényben, amely szerintük Hongkong végét jelentheti. Donald Trump amerikai elnök arra figyelmeztette Kínát, ha a törvénytervezetet elfogadják, akkor Washington "nagyon erőteljes választ" ad rá. Előzőleg Trump elnök azzal vádolta meg Kínát, hogy rosszul kezelte a koronavírus-járványt.

Vesztett az olaj és a nyersanyagárak


A nap vesztesei között voltak az olaj- és bányaipari vállalatok, miután a nyersanyagárak jelentősen csökkentek, mert Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a kínai parlamenti ülésszak megnyitó napján tartott beszámolójában nem nevezett meg gazdasági növekedési célt az idei évre. A kínai vezetés hagyományosan az éves parlamenti ülésszakon határozza meg a bruttó hazai termékre vonatkozó, adott évi célszámokat, ám megfigyelők számítottak rá, hogy az idén a járvány következtében ez elmaradhat.     

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,53 százalékos, az S&P 500-as index 0,30 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,16 százalékos mínuszban állt.     

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken az amerikai-kínai feszültségek éleződése, illetve a kereslet várható növekedését övező kétségek miatt. A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,94 százalékos mínuszban, 34,64 dolláron, a WTI pedig 3,60 százalékos veszteségben, 32,70 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül.     

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,42 százalékkal, 1732,43 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,57 százalékkal 1731,80 dollárra nőtt a New York-i árupiacon. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0897 dollárt adtak, 0,48 százalékkal gyengült az euró.

Gyengült a forint


Az euró 350,46 forinton forgott este hét órakor, 2 forint 27 fillérrel emelkedett a közös európai fizetőeszköz árfolyama a reggeli 348,19 forinthoz képest. Az eddigi kereskedésben 347,60 és 350,84 forint között mozgott az euró jegyzése. A dollár jegyzése a reggeli 318,76 forintról 321,89 forintra emelkedett estére. A svájci frankért reggel 328,02 forintot, este pedig 330,95 forintot kellett adni. A jent 2,9923 forinton jegyezték, míg reggel hét órakor 2,9664 forinton.    

(MTI)

  • Facebook

Tudtad?

A becslések szerint már 100 millió ember birtokol Bitcoint a világon, és naponta 400 ezren használják a valutát. 

A pontos számokat az anonimitás miatt senki sem ismeri.

Idézet

A sikeres tőzsdei spekuláns egyesíti magában egy éles elméjű politikai elemző és egy tapasztalt tömegpszichológus erényeit.

 

André Kostolany

Kövess minket és kérdezz tőlünk a Facebookon!

© 2020 by Kriptolio.hu