top of page

Az olaszok fele tart munkája elveszítésétől

Európai társadalmi összefogást szorgalmaztak a munkahelyek védelmében a virtuálisan ünneplő olasz szakszervezetek május elsején, felméréseik szerint az olaszok fele munkanélküliségtől tart, miközben a gazdaság 1995 óta nem állt ennyire rosszul.


Az UGL szakszervezet és a Censis közvélemény-kutató közös vizsgálata szerint az olaszok 61 százaléka attól is fél, hogy elveszíti megtakarított pénzét. Hetven százalékuk elégtelennek tartja az Európai Unió eddigi gazdasági lépéseit a járvány negatív hatásainak enyhítésére. A statisztikai hivatal (Istat) adataiból kiderül, hogy márciusban a munkaképes korú 15 és 64 év közötti olaszok 35,7 százaléka gazdaságilag inaktívnak számított. Az egyszemélyes vállalkozások 57 százaléka leállt. A GDP az év első negyedévében 4,8 százalékkal esett vissza, ami 1995 óta a legrosszabb eredménynek számít.


Az idei virtuálisan ünnepelt május elseje, nagyon is valós problémák megoldásáért kiált - hangsúlyozta a három legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a CGIL, CISl és UIL főtitkára. A több mint 11 millió munkavállalót képviselő szervezetek "társadalmi paktumot" sürgettek, hangsúlyozva, hogy a járvány teremtette helyzetben "a talpraállás senkinek sem sikerülhet egyedül: egyetlen dolgozónak, egyetlen vállalkozónak, egyetlen országnak sem Európában". Jelszóként a "Biztonságban dolgozni a jövő építésén" mondatot választották.

Olasz kohászati szakszervezeti munkások demonstrálnak 2013-ban. Forrás: Ivan Crivellaro di Pianezza, Wikimedia Commons


Maurizio Landini a legnagyobb érdekképviselet, a CGIL főtitkára a válságban született új munkavégzési formák szabályozását szorgalmazta. Anna Maria Furlan a CISL vezetője az eddig "láthatatlan" dolgozóknak a fekete gazdaságból való kiemelését. Nunzia Cataldo olasz munkaügyi miniszter a gazdasági vészhelyzethez kötött újabb segélyek bevezetését ígérte, miközben az olaszok nagy része még a márciusra tervezett összegeket sem kapta meg, amiért Giuseppe Conte miniszterelnök bocsánatot kért. Az ellenzéki Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke közösségi oldalán "mészárláshoz" hasonlította a koronavírus olaszországi következményeit a foglalkoztatottságban.


A május elsején Rómában megszokott szakszervezeti megmozdulás és azt ez kísérő könnyűzenei koncert az idén elmaradt: a felkért művészek interneten lépnek fel. Tüntetéseket viszont tartottak: a venetói Vicenzában a biztonsági távolságot betartásával kereskedők tüntettek boltjaik május 18-ig meghosszabbított bezárása ellen. Triesztben a rendőrség feloszlatta "A vírus pusztít, de ennél jobban öl a kapitalizmus" - felkiáltással tartott, be nem jelentett demonstrációt. Matteo Zuppi bolognai püspök a város egyik teljesen munka nélkül maradt taxis-szövetkezetében mutatta be a május elsejei misét. Torino polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a város zálogháza előtt kora reggeltől tömött sorokban állnak az utolsó vagyontárgyukat beadó emberek.


(MTI, Sárközy Júlia)

  • Facebook

Tudtad?

Nagyjából 25 millió dollármilliomos ember él a világon, miközben  összesen csak 21 millió darab bitcoin létezhet.

Idézet

Ne azt takarítsd meg, amit nem költöttél el, hanem költsd el azt, amit nem takarítottál meg.

Warren Buffett

binance_kriptolio4.jpg
bottom of page