Neves befektetők szerint a Bitcoin 500.000 dollár is lehet

Ehhez hosszútávon két forgatókönyvnek kell teljesülnie: a kriptovalutapiac haladja meg az aranypiacot, illetve, hogy egy erős ökoszisztémában működjön a Bitcoin, legyen meg a stabil jogi és gazdasági környezet hozzá. Jelenleg 9.500 dollárt ér egy coin.


Raoul Pal, a Real Vision vezérigazgatója és alapítója úgy véli, hogy a Bitcoin ára hosszú távon el fogja érni a 476.000 dollárt. Pal nem egyedül vallja ezt a nézetet, mellette több fedezeti alapkezelő is, mint például a Morgan Creek Digital és Mark Yusko is hasonló előrejelzéseket tettek a múltban.

Illusztráció. Forrás: Cointelegraph


Olyan kiemelkedő befektetők, mint Max Keizer és Mark Yusko úgy vélik, hogy a Bitcoin ára hosszú távon két egyszerű forgatókönyv követésével 500.000 dollárra emelkedhet. Az egyik megköveteli a Bitcoin-tól, hogy az aranypiacot meghaladja, a másik pedig előírja, hogy a Bitcoin egy erős ökoszisztémában működjön.


Pal úgy fogalmazott, hogy ha a Bitcoin ökoszisztémává válik, és erre ő maga jelentős esélyt lát, akkor az egész ökoszisztémát, azaz az altcoinpiacot is magával viszi, és 10 milliárd dolláros értéket érhet el a Bitcoin piaci kapitalizációja. A CoinMarketCap adatai szerint a Bitcoin jelenlegi piaci korlátja 177 milliárd dollár. Ezt az értéket úgy kapjuk meg, hogy megszorozzuk a forgalomban lévő 18.377.331 BTC darabszámot az egységnyi piaci árral.


Az arany teljes piaci kapitalizációja becslések szerint 8 ezer milliárd dollár, azaz

a Bitcoin piaci kapitalizációja jelenleg csupán az arany 2,2 százalékát éri el. Ez az érték azt mutatja, hogy a Bitcoin még mindig a növekedés korai szakaszában van.

Hogyan versenyezhet az arany ellen a Bitcoin?


Egyre több befektető, intézmény és fedezeti alapkezelő aktívan kutatja a vagyon tárolására alkalas hagyományos eszközök alternatíváit, és az USA Szövetségi Tartalékának agresszív fiskális politikája is aggályokat vet fel az amerikai részvénypiac jövőbeli teljesítményével kapcsolatban.


A befektetők attól tartanak, hogy hosszú távon a Fed jelenlegi rekordmagas készpénznyomtatási politikája az amerikai dollár leértékelődéséhez vezethet. Ezen a héten például Paul Tudor Jones, az USA egyik legfontosabb fedezeti alap-kezelője, amelynek tőkéje meghaladja a 4 milliárd dollárt, kijelentette, hogy portfóliójának legalább 1%-át Bitcoinba fekteti, hogy fedezeti ügyletként szolgáljon az infláció ellen.


Tapasztalt befektetők, mint például Peter Schiff, gyakran azzal érvelnek, hogy az arany a piac egyik legstabilabb fedezete, és bár ez igaz, az aranynak vannak korlátjai, mint például a helyettesíthetősége, vagy az eszköz szállíthatósága.


Természeténél fogva a Bitcoin egy blokklánc-hálózat, amelyet csomópont-üzemeltetők, bányászok és fejlesztők üzemeltetnek. Minden, a hálózaton elszámolt tranzakció egy bányász által megerősített és ellenőrzött adat. Mint ilyen, átláthatóan, gyorsan és könnyen lehet tranzakciókat létesíteni a Bitcoin-hálózaton, amíg az arany esetében fizikai tulajdonságai korlátozzák a szállíthatóságot.


Iparági vezetők még bátrabb árbecsléseket mondanak


A Xapo vezérigazgatója, Wences Casares azt tanácsolta, hogy a közepes és nagy méretű befektetési portfólióknak legalább bizonyos mértékig rendelkezniük kell Bitcoinnal. Hosszú távon Casares szerint a Bitcoin ára elérheti a millió dolláros értéket is, ha több mint 3 milliárd ember kezdi el használni a BTC-t. Az 500.000 és 1 millió dollár közötti előrejelzések olyan jövőképen alapszanak, amelyben a Bitcoin az arany mellett széles körben elismert vezető értéktárolónak tekinthető, és emberek milliárdjai használják rendszeresen pénzeszközként.


(Cointelegraph)


  • Facebook

Tudtad?

A becslések szerint már 100 millió ember birtokol Bitcoint a világon, és naponta 400 ezren használják a valutát. 

A pontos számokat az anonimitás miatt senki sem ismeri.

Idézet

A sikeres tőzsdei spekuláns egyesíti magában egy éles elméjű politikai elemző és egy tapasztalt tömegpszichológus erényeit.

 

André Kostolany

Kövess minket és kérdezz tőlünk a Facebookon!

© 2020 by Kriptolio.hu