top of page

A válság miatt egyre többen vesznek fel kölcsönt

A koronavírus okozta válság megjelenése óta a személyi kölcsönök térnyerése figyelhető meg, a bankok azonban sok esetben visszaélnek ezzel a helyzettel. Az ügyfelekért folytatott verseny javításáért és az alacsonyabb kamatokért indul a személyi hitelek fogyasztóbarát minősítése - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányából.

Az elmúlt évben 20 százalék körüli éves növekedést mutattak a személyi kölcsönök, ami több mint 550 milliárd forint folyósított összeget jelentett. Az állomány masszív növekedése azonban számos nemkívánatos gyakorlatot hozott magával a piacon.

Bár a következő hónapokban a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását célzó THM-limit (maximum 5 százalékpont az alapkamat felett) nagy segítséget nyújt az adósoknak, a veszélyhelyzetet követő időszakban továbbra is indokolt lesz a verseny erősítése.

Ezért döntött az MNB a Minősített fogyasztóbarát termékkör kiterjesztése mellett a személyi kölcsönökre. A fogyasztási célú hitelek piacán a szabadfelhasználású jelzáloghitelek visszaszorulása és a személyi kölcsönök térnyerése figyelhető meg a válság előtti időszakhoz képest. A személyi kölcsönök tehát egyre fontosabb szerepet töltenek be a háztartások finanszírozásában.


A hitelintézetek által folyósított személyi kölcsönök 75 százalékának szerződéses összege meghaladta a 700 ezer forintot, futamideje a három évet, a hitelfelvevők összevont jövedelme pedig a 160 ezer forintot. A banki hitelezés mellett korlátozott volumenben, kisebb összegű személyi kölcsönöket folyósítanak a pénzügyi vállalkozások is, jellemzően magasabb kamattal, kockázatosabb ügyfélkör részére.


A tanulmány ugyanakkor rámutat: a személyi kölcsönök felfutását számos nemkívánatos piaci gyakorlat és jelenség követte. A kamatok indokolatlanul széles sávban szóródnak, a banki forrásköltségekhez mért kamatfelárak pedig nemzetközi összehasonlításban is magasak. A jelenség magyarázatát a piac magas fokú koncentráltságában látják a jegybank szakértői, és ennek rovására írják, hogy kevésbé érvényesülnek a versenyből fakadó pozitív hatások.

Az intézmények eltérő árazási struktúrája hátráltatja a termékek átláthatóságát, illetve a fogyasztók tájékozódását, ami miatt az ügyfelek számára egyes díjtételek gyakran nem kellően átláthatók.

Ráadásul az egyre népszerűbb profitorientált összehasonlító oldalak működési modelljükből kifolyólag a találati listában előre sorolhatják egyes hitelnyújtók ajánlatait, illetve sokszor nem pontos ajánlatokat mutatnak. A tájékoztatás hiányosságai miatt sokszor olyan hitelcélra vesznek fel személyi kölcsönt, amelyre kedvezőbb feltételekkel elérhető lenne, célzott felhasználású, fedezett finanszírozási konstrukció, például lakáscélú hitel. Az adós és a hitelező számára is kiemelt kockázatot jelenthet, ha a jelzáloghitelhez előírt önerő biztosítása személyi kölcsönből, az adós saját forrású pénzügyi hozzájárulása nélkül valósul meg - sorolták az elemzést készítő szakértők.


A felsorolt problémák megfelelő kezelésére ajánlják az MNB szakértői a lakáshitelek piacán már sikeresen alkalmazott termékminősítést. A Minősített fogyasztóbarát személyi hitel (MSZH) átterelheti a piacot az intenzívebb verseny, az alacsonyabb kamatfelárak és az átláthatóbb tájékoztatás irányába.

A minősítés a személyi kölcsönpiac digitális átállásának ösztönzését is szolgálhatja, ami a verseny élénkítése mellett a költségmegtakarítások révén a bankok hatékonyságát is növelheti, illetve a kamatfelárak csökkenésében is lecsapódhat.

(MTI)

Illusztráció: Getty Images

  • Facebook

Tudtad?

Nagyjából 25 millió dollármilliomos ember él a világon, miközben  összesen csak 21 millió darab bitcoin létezhet.

Idézet

Ne azt takarítsd meg, amit nem költöttél el, hanem költsd el azt, amit nem takarítottál meg.

Warren Buffett

binance_kriptolio4.jpg
bottom of page