top of page

A Bitcoin egy lépésre a történelmi csúcstól

Ünnepel a kriptovilág, ébredezik a világgazdaság: a Bitcoin már csak egy hajszálra van a 2017. decemberi csúcstól. A feltámadáshoz kereken három évre volt szükség. A csúcshódítás után a határ a csillagos ég lehet, valójában senki nem tudja, hogy meddig szárnyalhat a digitális arany. Egyesek szerint akár 500.000 dollárt is érhet egy Bitcoin.


Márciusban még csak 3.800 dollárt ért egy coin, a mai nap azonban meghaladta a 19.400 dollárt is, tehát tavasz óta megötszörözte az értékét.

A történelmi szárnyalás részeként 2020. októberben egyetlen hónap alatt 28 százalékot emelkedett, míg novemberben további 40 százalékkal ment feljebb a kriptovaluta árfolyama.

A Bitcoin 2020. november 24-én elérte a három évvel ezelőtti csúcsát, innentől pedig all time high csúcsról beszélhetünk. Szakértők szerint minimum 25.000 dollárig szárnyalhat a valuta, de számos vélemény szól az 50.000, a 100.000, sőt a félmillió dolláros új árfolyamcél mellett.


Ha befektetnél a Bitcoin fantasztikus menetelésébe, legegyszerűbben a Binance tőzsdén vásárolhatsz Bitcoint, akár bankkártyával. Ehhez kattints ide:


  • Facebook

Tudtad?

Nagyjából 25 millió dollármilliomos ember él a világon, miközben  összesen csak 21 millió darab bitcoin létezhet.

Idézet

Ne azt takarítsd meg, amit nem költöttél el, hanem költsd el azt, amit nem takarítottál meg.

Warren Buffett

binance_kriptolio4.jpg
bottom of page