top of page

Írd alá a határon túli magyarokért! Ma van az utolsó lehetőség!

Május 7-ig, azaz csütörtök éjfélig egymillió támogató aláírásra van szükség a határon túl élő magyaroknak és más európai kisebbségeknek. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését támogató ív az interneten is aláírható az irdala.hu honlapon.


Az elmúlt napokban felpörgött az online aláírók száma, de nagyon erős nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy a határon túl élő magyarság, valamint a többi európai kisebbség szülőföldjükön történő megmaradását biztosító jogszabályok megalkotásával érdemben foglalkozzon az Európai Parlament. A kezdeményezés sikerét nagyban nehezíti, hogy a koronavírus-járvány miatt a papír alapú aláírásgyűjtés teljesen ellehetetlenült,

egyik napról a másikra kellett a teljes kampányt az online felületekre átszervezni.

„Néhány nap leforgása alatt a teljes kampányt be kellett tolni a virtuális térbe, aminek a zászlóshajója az irdala.hu weboldal lett, illetve az ehhez kapcsolódó online csatornák” – mondta el Dabis Attila a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.


Európa őshonos nemzeti kisebbségei jelen pillanatban is, a 21.században, megmaradásukért küzdenek. Kormányaik ugyanis nem támogatják megfelelően fejlődésüket, nem segítik elő megmaradásukat. A Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Az uniós támogatások elosztásánál a legtöbb helyen ugyanis burkoltan hátrányba szorítják azokat a régiókat, ahol a kisebbséget jelentő nemzeti lakosság van többségben.


Csütörtök reggel 842.000 aláírásnál jár a kezdeményezés, emellett papíralapon is gyűjtöttek már százezres nagyságrendben, azonban a hibás aláírások és a politikai legitimáció miatt minél nagyobb számnak kell összejönnie. Az aláíráshoz mindössze egy személyi igazolvány, vagy egy útlevél számra van szükség.


Csaknem a teljes magyar politika beállt a kezdeményezés mögé


Az európai kisebbségeket támogató petíciót majdnem minden politikai párt aláírta, és képviselőik is aláírásra biztatnak az irdala.hu honlapon. Támogatja a Fidesz nevében Varga Judit igazságügyi miniszter és Kocsis Máté frakcióvezető, a Párbeszéd nevében Karácsony Gergely főpolgármester, Fekete-Győr András a Momentum elnöke, és Keresztes László Lóránt az LMP frakcióvezetője. Az MSZP és a Jobbik is a támogatók között van, egyedül a DK nem állt be a közös nemzeti kezdeményezés mögé.


Mi is arra biztatjuk olvasóinkat, hogy írják alá a kezdeményezést és ezzel támogassák az európai kisebbségek, köztük a határon túl élő magyarok jogainak érvényesítését!



Comentários


  • Facebook

Tudtad?

Nagyjából 25 millió dollármilliomos ember él a világon, miközben  összesen csak 21 millió darab bitcoin létezhet.

Idézet

Ne azt takarítsd meg, amit nem költöttél el, hanem költsd el azt, amit nem takarítottál meg.

Warren Buffett

binance_kriptolio4.jpg
bottom of page